Két életet lehet élni.
Az első egy biztonságos, megszokott, moroton életmód, ami egyrészt unalmas, és minden nap csak azt cselekedjük, mint tegnap, és holnap is azt csináljuk majd, mert megszoktuk ezt, és nem szeretnénk váltóztatni ezeken, mert akkor felbomlik minden az életünkben, és félünk változtatni is ezeken a monoton, és megszokott életünkőn, mert már megszoktuk ezt, ami egyrészt biztonságot nyujt, és nem is szeretnénk új dolgokat kipróbálni, mert az az életünket meg fogja majd változtatni, és pont ettől félnek az emberek nagyobb része.
A második élet sokkal másképpen zajlik, mert az válalja önmagát, vagyis ki mer próbálni új dolgokat, és le meri küzdeni a félelmeit, igy új ismereteket szerezni, és még tovább mennék, még többet szeretne megtudni önmagáról, és addig megy, amig meg nem ismeri a határait, vagyis elmegy a végsőkig a célja érdekében, és ha ez is megvolt, tovább fokozom, még megpróbál több ismeretlen dolgokat cselekedni, hogy ne legyen unalmas az élete, ésmonoton, hanem tele legyen izgalmas, új élményekkel, és ezt addig csinálja, és cselekszi, amig lehet, mert ez adja meg neki az élet értelmét és célját, hogy minnél többet tudjon meg magáról, és nem ijed meg az új dolgok cselekményektől és tevékenységétól, hanem bátran nekivág, és csak csinálja, cselekszi szorgalmassan.
Én a második életet választottam, és cselekszem is szorgalmassan, kisebb, nagyobb sikerekkel, de vannak céljaim, amiket még meg szeretnék valósítani, és meg is fogom ezeket valósítani, és teljesíteni. Nekem ez a célom, hogy újabb, és újabb ismereteket szerezzek magamról, hogy meddig tudok elmenni, vagyis hol vannak a határaim. Ameddig az erőmből tellik és birom, mindent megteszek a céljaim eléréséban és érdekében!
Te milyen életet élsz?
És melyik életet éled a kettő közül?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.